Miért, károsak a pályázatok?

Ömlenek az EU-s ezermilliárdok az országba, sorra érkeznek a több milliárdos kerettel kiírt pályázatok, mindenhol nagy táblák hirdetik a tízmilliós, százmilliós beruházásokat. Jó, persze, lopnak belőle, meg elsősorban haveroknak megy, de azért összességében hasznos nem?

Én ebben nem vagyok olyan biztos. Érdemes kicsit belegondolni.

Az, hogy óriási mennyiségű pénzt kap az ország ajándékba, természetesen jó dolog. Az tény, hogy ez az elmúlt években sokat dobott a GDP-n, a béreken, a fogyasztáson. Az is tény, hogy szinte minden EU-s pályázatokból épül az országban. Az alábbiakban néhány más szempontot is megpróbálok ismertetni – elsősorban a civil, közösségi pályázatokkal kapcsolatban.

Mire is pályázunk?

Nos, szinte sosem arra, amire kellene. A pályázati kiírások határozzák meg a legtöbb szervezet, önkormányzat következő lépéseit. Több tízezer pályázó valós szükségleteire, igényeire nem elég rugalmas a rendszer, így hát mindenki a gombhoz varrja a kabátot: ha helikopterre írnak ki pályázatot, akkor arra pályázunk.  Mindenki belefog mindenbe, és a teljesen életidegen pályázatokból próbálják megoldani – bújtatva, álcázva – a valós feladatokat.

Nagyon nehéz nemet mondani egy jól hangzó pályázatra – és nagyon nehéz jól kijönni egy nem megfelelő pályázatból.

Rengetegen nyögik évekig a következményeit egy elvileg sikeres, valójából semmi hasznot nem hajtó, drága, nehezen fenntartható, értelmetlen pályázatnak. Felvett kölcsönök, eleve teljesíthetetlen vállalások, lekötött anyagi és emberi erőforrások lehetetlenítik el a pályázókat.

Fenntarthatóak a pályázati eredmények?

Lehet, hogy van olyan pályázat, ami a pályázati időszak után is tovább működik – lehet. Az azonban biztos, hogy sok pályázat a projekt utolsó napján örökre véget ér (vagy még korábban). Nem lehet senkit továbbfoglalkoztatni, nem lehet egy ceruzát sem venni, minden tevékenységet meg kell szüntetni, szépen meg kell várni a következő nyertes pályázatot – aminek jó eséllyel valami teljesen más témája lesz, lehet megint mindent a nulláról kezdeni, aztán megint lenullázni. Természetesen így nem lehet hosszú távra tervezni; perspektíva, stratégia nélkül kell bukdácsolni.

Szellemberuházások, fiktív tevékenységek, kihasználatlan épületek, csak papíron létező szolgáltatások a rendszer eredményei. Már ha ezek eredmények.

 Elérik-e a pályázatok a céljaikat?

Tapasztalatom szerint szinte sohasem. Az előző pontok alapján eleve egy kamu célra, eleve a továbbműködtetés lehetősége nélkül, gyakran csak papíron létező tevékenységekre jön meg a pénz. A célcsoport csak a jelenléti ív aláírásáig kell, utána csak zavarják a papírgyártást, adminisztrálást. A kiírásokban szereplő fennkölt célok a konkrét pályázatokban nem nagyon valósulnak meg, de országosan sem látható az eredmény. Például csomó képzési program működött az elmúlt években EU pályázatokból, több milliárdból. Meglepődnék, ha ezek összességében bármilyen valós, kézzelfogható, arányos eredményt hoztak volna.

Kik nyernek?

Ne legyenek illúzióink, nem azok, akiknek kellene. A legkisebb pályázatokat is leginkább csak politikai törleszkedéssel lehet megszerezni, a nagyobbakat meg eleve névre szólóan írják ki. A valós tevékenységet végző szervezetek szép lassan elsorvadnak, kiszorítják őket a politikai talpnyalók kamu, pénzégető, továbbosztó, visszaosztó fiktív pályázatai. Semmilyen, vagy csak látszattevékenységgel rendelkező alapítványok, cégek viszik a haza nyertes pályázatokat, az elkötelezett, de nem protekciós, nem visszaosztó szervezetek pedig elfelejthetik, hogy bármit is nyerjenek.

Így szinte minden szegmens összetétele eltorzul: nem a valós szereplők érvényesülnek, hanem a pályázati pénzek leszívására alapított kamu szervezetek.

Nem is beszélve a pályázatokon élősködő kijáró, projektmenedzser, hiéna-cégekről. Nekik aztán ugyan mindegy, hogy mondjuk a tanoda működik-e rendesen az adott faluban, vagy tényleg folyik-e bármilyen képzés.

Együttműködés?

Na, az nincs. Mindenki vetélytársat lát a másikban, mert ha majd kiírnak egy pályázatot, akkor ugyanazért a koncért kell versenyezni. Ha meg megnyert valaki egy projektet, akkor meg pláne nem akarja, hogy más is lássa a kamukázást, papírgyártást. Teljes a titkolózás, az elszigetelődés.

Aktív civil szféra?

A pályázati rendszer nem aktivizálja, hanem megfagyasztja a szervezeteket. Senki nem mer belekezdeni semmibe, mert mi van, ha közben kiderül, hogy majd másra kell pályázni? Senki nem mer elindítani semmilyen projektet, mert majd kell a jelenléti ív, meg az indikátor a következő pályázatra. Két pályázat között csend és lapítás van – majd ha nyerünk, jön a habzsi-dőzsi (persze nem nyerünk).

A kezdeményezés, aktivitás, vállalkozás helyett passzív alkalmazkodás van. Dermedt, hamis reményekkel kecsegtetett, parkoló pályára állított, mellőzött szerveztek az egyik oldalon – pénzvisszaosztó, papírozó, kamuzó álszerveztek a másik oldalon.

Megéri ez? Lehet, hogy több a kár, mint a haszon?