Az az érzésem, ez az egész ország rosszkedvű. Valahogy benne van a hagyományainkba, verseinkben, ünnepeinkben, mindenben. Több területen is szembeszökő ez a síri hangulat.

Rendezvények

Nézzük például a ünnepeinket. Mondjuk nehéz eleve vidámat találni, egy 1956-os megemlékezés nem lehet kabaré. Mégis számomra túlzás ez a komor világvége hangulat, ami belengi az összes rendezvényt. Magyarországon még egy iskolai évzáró is temetés komolyságú többnyire. Ráadásul sokszor már inkább önmaga paródiája a sok közhely, frázis. Az üres ünnepélyesedés sekélyességet takar, a készenlétben álló mély, komor gondolatok pedig éppen a gondolatiság hiányát leplezik. Még ha valaki akarna is, akkor sem mer könnyedebb, emberibb, oldottabb lenni, gúzsba kötik a zord szokások. Azt gondolom, hogy ez a patetikus, komolykodó stílus nagyon rosszat tesz a közös ünnepségeknek, megemlékezéseknek. Egy nemzeti ünnep közös megélése helyett inkább csak elriasztja az embereket, kiöli már fiatalon mindenkiből az esetlegese érdeklődést.

Politikusok

Az egy jó kérdés, hogy politikusaink teremtik-e ezt a síri hangulatot, vagy ők maguk is áldozatai. Mindenesetre ennyi sótlan, komor, fontoskodó ember nem sokszor gyűlik össze máshol, mint politikusi körökben. Persze, könnyű önmagunk fontosságától eltelve üres közhelyeket dadogni (vagy folyékonyan, rutinosan darálni), miközben az ámuló nép tátott szájjal figyel. Politikusaink komorak, fontoskodóak, összeszorított szájjal, mosoly nélkül szögezik ránk zord tekintetüket. Obama legalább vigyorog. Kicsit olyan a magyar parlament (de gyakran a megyei, helyi szintű politizálás is), mint Hruscsov idejében szovjet kommunista párt ülése. Most szigorúan persze csak az arckifejezésekre gondolok. Szigorú, középkorú férfiak, arcukon a haza minden gondja, vállukon a kommunizmus építésének minden terhe. Öröm csak akkor csillan szemükben, ha a mindenkori vezér kedvében tudnak járni. Ez biztosan kihat a közgondolkodásra, a politikáról, a politikai megoldásokról alkotott képünkre, az állam és az állampolgár viszonyára. Azt gondolom, kicsit oldottabb, barátságosabb hangulat nagyon jót tenni ezekben az ügyekben.

Utca

Sajnos ez a szomorú hangulat megjelenik a mindennapokban is. Az elmúlt évtizedekben átéltük többek között a Kádár rendszer reménytelenségét, a rendszerváltozás örömét, bizakodását, a válságok rémületeit. Most 2015-ben kicsit megint a szocializmus építésének utolsó éveiben érzem magam (bár akkor még gyerek voltam, de a hangulatát érzékeltem). Sok a szomorú, reményvesztett, szürke ember. Nincsenek álmok, nincs öröm vagy bizakodás, csak a szürke, lehangoló fásultság. Ennek sok oka van, nyilván a szegénység, a létbizonytalanság áll az első helyen, de rengeteg más is hozzájárul az ország általános rossz kedvéhez.

Éppen ezért kellene megragadni minden alkalmat arra, hogy egy kicsit színesebb, vidámabb Magyarország jöjjön létre.