Még több kerítés – nagyon rossz ötlet

Egy kicsi faluban élek, közel a román határhoz. Itt a napi valóság része a határ, határőrizet és annak minden velejárója. Már gyerekkoromban is csodálkozva néztem a lezárt utakat, a felszedett síneket, az eltorlaszolt határátkelőket. Gyerekként, még a rendszerváltás előtt, nagyon furcsának és izgalmasnak találtam, hogy néhány száz méterre tőlünk, megközelíthetetlen kis falvak vannak. Szinte mesebelinek tűntek, mint az kerek erdő, meg az üveghegy – van is meg nincs is. Ismertem a nevüket, tudtam magyarok laknak ott is, de nagyjából az Óperenciás tengeren túlinak éreztem őket. Legfurcsábbak azonban az őrtornyok voltak. Néhány száz méterenként sorakoztak a román határon, titokzatosan, fenyegetően. Erdőn-mezőn csavargás közben többször beszélgettünk a tornyokról a barátaimmal, találgattuk mi lehet bennük, van-e géppuska, egyáltalán van-e benne katona, szóval mozgatta a fantáziánkat. Egyszer valakivel nagyon terveztük, hogy éjszaka közel lopózunk, szerencsére ebből nem lett semmi.

Számomra már akkor teljesen érthetetlennek tűntek. Miért kell lezárni a határt? Átjutni Romániába (a Partiumba) kész tortúra volt: hosszas várakozások, vámolás, kipakolás, a határőröktől való félelem. Örüljön, aki nem emlékszik erre a torokszorító érzésre. Fegyveres, idegen katonák vizsgálgatnak, és közben azon izgulsz vajon a két nadrág, amit vettél nem szabályellenes-e, mert akkor visznek el. És a többi: csúszópénzek, íratlan szabályok hogy mi felett hunynak szemet, szokásjog mit hogy kell csinálni, hogy illik, hogy célszerű. Teljesen értelmetlen és felesleges megalázó szenvedésnek tűnt, és hát az is volt.

A rendszerváltás egyik nagy jelképe volt számomra, hogy eltűntek az őrtornyok. Tudom, a nyugati vasfüggöny fontosabb, de nekem személyesen ez jelentett sokat. Végre, gondoltam, itt a szép új világ, a régi hülyeségeknek végük. A határzár csak az emberek felesleges kínzására volt jó, de most diadalmaskodik a józan ész, most tényleg az emberek java az első. (Pláne ha a schengeni-övezetbe is belépne Románia – pár évig ebben is reménykedtem, de ez most már egyre inkább sci-fi.)

Ezért érintett nagyon rosszul a romániai határra tervezett új kerítés. Tudom, meg lehet magyarázni, hogy a migránsok, meg hogy a határátkelők megmaradnak, meg nem lesz körbekerítve az egész ország, de mégis. A legrosszabb emlékeim elevenednek meg, az általam ismert Magyarország legrosszabb idejét idézi ez a hír. Elegem volt abból a rendszerből, pontosabban az akkori rendszerben a hatalom gondolkodásából: a józan észre fittyet hányó elzárkózás, az állampolgárok érdekeinek semmibe vétele, a háborús hangulat. Nekem nem kell. Nem érdekel, hogy Izraelben meg az USA-ban is van kerítés. Nem érdekel, hogy a kormány háborúzni akar a szírekkel. Nem érdekel hány menekült jön be illegálisan. Oldja meg Orbán máshogy. Nekem nem kell kerítés még egyszer.

Tudom már van GYODA a déli határon, sőt mikor ezeket írom már megy is a könnygáz meg a vízágyú. De azt gondolom ezt a véleményemet leírni mindig időszerű.

Emberhalál lesz, és akkor nekünk annyi.

A menekültkérdésről már mindent elmondtak és leírtak amit csak lehet. Érte, ellene, mindegy,  a társadalom teszi a dolgát, megvitatja az aktuális nagy kérdéseket. Persze itt is ijesztő nézni az indulatokat, de az a helyzet, hogy bármely tetszőleges és ártatlan témában hasonló feszültségek, anyázások jönnek elő. Nincs az a virágfestő fórum vagy bélyeggyűjtő facebook csoport ahol az emberek nem tudnák megfojtani egymást egy kanál vízben – ha erre alkalmunk és lehetőségük adódik. Politikai kérdésekben pedig szinte reménytelen párbeszédet kezdeni, azonnal jön a nácizás, libsibolsizás, cionizmus, patásorbán, sorosbérenc meg a többi.

(Én azt gondolom, a jó kormányzat egyik legfontosabb tevékenysége éppen az indulatok kezelése, a konfliktusok csillapítása lenne.)

Most nem is a véleményemről szeretnék írni elsősorban (na jó címszavakban: a kormány teljesen félrekezeli a dolgot, az emberiesség a legfontosabb, EU-s megoldás kellene), nem is a különböző álláspontokat szeretném összevetni, hanem a legnagyobb félelemről akarok beszámolni: ölni fognak.

Mindegy ki mit gondol a bevándorlókról (vagy akárhogy nevezzük őket), 2016-ban reális esély van arra, hogy fegyvertelen embereket fognak legyilkolni Magyarországon. Nagyon nagy változásnak kell bekövetkezni, hogy ne így legyen.

A rendőrség példaértékűen kezelte a helyzetet eddig. A lehetőségekhez képest szakszerűen, humánusan, határozottan. Voltak persze gondok, csúnya jelenetek, hibák, de ezeket lehetetlen megúszni ilyen jellegű és nagyságú tevékenység mellett.

A katonaság azonban nem rendőrség. A legtöbb ember talán össze is mossa őket, ez is egyenruhás állami erőszakszervezet, az is. A különbség azonban óriási. A rendőrség kimondottan civilek közötti munkára van felkészítve, erre vannak eljárásaik, tudásuk, eszközeik, erre van napi rutinjuk. Egy készenléti rendőr, aki a fociultrákat, a ködobáló tüntetőket, a tömegverekedéseket kezeli napi szinten, nem fog megijedni pár száz szaladgáló menekülttől, akik át akarnak menni az osztrák határon. A hadsereg azonban kimondottan ölésre, az ellenséges csapatok meggyilkolására van kiképezve. Mit fog tenni az a katona, akinek megparancsolták, hogy ezen a vonalon nem juthat át senki, tessék itt egy gépkarabély, meg 120 lőszer?

Nagy eséllyel emberhalál lesz, (kivéve ha valami nem változik, például csökken a bevándorlók száma, mondjuk a hideg miatt).

Ekkor viszont ez az ország alapvetően megváltozik. Mindegy, hogy akit megölnek az egy gazdag szír gazdasági bevándorló aki bizniszelni megy Berlinbe, vagy egy nincstelen kibombázott négygyerekes anyuka. Ez az ország elveszti erkölcsi tartását, lerombolja értékeit, szembeköpi elveit. Utolsó gyilkosok leszünk a nemzetek között, hogy azt ne mondjam a „legpocsékabb nemzet”. Ez a teljes magyar államigazgatás embertelen csődje, a magyar jog és igazság csúfos bukása lesz, a rendszerváltás utolsó idealisztikus morzsáinak eltűnése.

Akit lelőnek, annak halála természetesen tragikus lesz, szerintem minden élet felbecsülhetetlenül értékes. De ebben a történetben ettől több forog kockán – sajnos emberek nap mint nap meghalnak értelmetlenül balesetben, rablótámadásban. Még csak nem is az a lényeg hogy szerencsétlen üldözött vagy ravasz terrorista aki meghal. Ez a gyilkosság egy országra fog visszahullani, egy országot bélyegez meg, egy ország erkölcsi bukását, és egy ország államigazgatásának csődjét fogja jelenteni.

Mindannyian felelősek vagyunk.

Ez a bogbejegyzés is azért született, hogy legalább magamból kiírjam amit érzek.