2016. szeptember 28. 11:34 - szabo.laszlo

Népszavazás IV.

Néhány gyakori kérdésre válaszolok.

Arab, iszlám, muzulmán, ki kicsoda?

Óriási a kavar a fejekben, elképesztő általánosítások és tévedések vannak. Tehát:

  • arabok: egy népcsoport, főleg Közel-Keleten és Észak-Afrikában élnek, nyelvük az arab. Például Törökország nem arab, vagy a legnépesebb muszlim állam, Indonézia se.
  • muzulmán, muszlim, iszlám: ez a Mohamed által alapított vallást jelenti, 1 milliárd 500 millió iszlám él a világon. Az arabok nagy része iszlám hitű, de sok afrikai, Ázsia népcsoport, ország is ezt a vallást követi. Az arabok között vannak keresztények, ateisták, meg mindenfélék is.

Sok gyerek születik, teleszülik Európát? Iszlám lesz Európa?

Nem valószínű. Eleve kevesen vannak (5-6% körül), ha jó sok gyereket szülnek, a többiek meg keveset, akkor is évszázadokig tartana, mire többségbe kerülnének*. De a valóság az, hogy generációról generációra csökken a gyerekvállalási kedv, csökken a vallásosság a muszlimoknál (is). Valószínűleg Európa előbb lesz vallástalan, mint iszlám.

*felhívták a figyelmemet, hogy matematikailag nem kellenek évszázadok, elég pár évtized is. Én ebből a képből indultam ki, Angliai adatok (https://en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_the_United_Kingdom), a zöld a vallástalanok, a kék a keresztények, a barna az összes többi vallás alakulása. 

Szemetelnek a menekültek? Állatként viselkednek?

Igen, biztosan van aki szemetel. Mint ahogy a bárki más is szemetel. Nézz meg pl. egy fesztivál utáni takarítást, mázsaszám szedik össze mondjuk a szépreményű egyetemistáink után a mocskot. Nézd meg egy falunap, egy politikai gyűlés, egy koncert után a helyszínt: minden tele van szeméttel. Ha sok ember összegyűlik valahol, és nincs lehetősége kulturáltan viselkedni, akkor kulturálatlanul fog. Vannak köztük agresszívek? Igen, mint ahogy például a focidrukkerek, koncertre járók között is. Ez nem a menekültekről szól, hanem a helyzetről, amiben vannak.

Szociális segélyen élősködnek, nem dolgoznak?

Itt különbséget kell tenni a bevándorló és a menekült között. A bevándorlók dolgozni jönnek, sok közöttük a diplomás, a szakember, többen dolgoznak közülük mint a helyiek közül. Minden kutatás szerint jót tesznek az adott országnak.

A menekültek pedig elsősorban segítségre szoruló üldözöttek. Többségüknek esze ágában sem volt eljönni otthonából Európába – de erre kényszerült. Nem jókedvükből vágnak neki a világnak nyelvtudás, szakma, helyismeret nélkül egy batyuval a hátukon. De. Nem is az a cél, hogy ők bevándorlók, vendégmunkások legyenek. A fő cél, hogy átmenetileg menedéket kapjanak, és amint lehet térjenek haza. Többségük azonban előbb-utóbb mégis dolgozik, sokan már a menekült táborból is kijárnak melózni. A segítségnyújtás részeként lehetővé kell tenni, hogy képzéseket kapjanak, beilleszkedjenek a többi állampolgár közé.

Terroristák a menekültek?

Alapvetően nem terroristák. A terroristák elől menekülnek. Egyszerű, nem? Biztos vannak köztük beépült terroristák, vagy azzá válnak néhányan később. Csakúgy, ahogy minden csoportban vannak (potenciális vagy aktív) bűnözők, gyilkosok, terroristák. A rendőrség feladata bűnelkövetőket elkapni, a bűncselekményeket megelőzni. Magyarországon évente 50-60 gyilkosság van, mégsem mondjuk azt, hogy a magyarok gyilkosok, és zárjuk mindet börtönbe.

Miért jönnek ilyen messze, miért nem maradnak otthon?

A legtöbb menekült az országában marad, 60 millióból kb. 40 millió. A maradék nagy része is a szomszédos országokban várja, hogy hazatérhessen. Egy kis részük tud eljutni Európába. Az előző post végén írtam erről.

Miért választhatnak országot?

Többségük nem választ, nincs erre lehetősége sem, ott reménykednek, ahová a sors sodorta őket. Kis részük indul el egy európai országba menedéket kérni. Azért indulnak el, hogy biztonságot, tisztességes bánásmódot kapjanak, hogy ne legyenek életveszélyben, ne kelljen a megaláztatásokat, az erőszakot eltűrniük, ne legyenek testi-lelki nyomorban, hogy ők, vagy gyerekeik tisztességes, emberi körülmények közé kerüljenek. Ezért b+. Nézd meg a török, líbiai vagy akármilyen menekülttábort, és képzeld el, hogy gyerekestől ott kell élned évekig. Te is elindulnál Svédországba.

Bűncselekményt követnek el a tiltott határátlépéssel, ujjlenyomat nem adással, iratok nélküli utazgatással!

Normál esetben ez igaz. A jog azonban ismer kivételeket: te is betörhetsz egy házba mondjuk tűz esetén, létezik jogos védelem stb. A menekült állapot is ilyen kivételes eset. Aki az életéért fut, az a nemzetközi jog és a magyar jog alapján is mentesül bizonyos tettei alól. A fenti esetek ilyenek.

Ez nem menekültügy, ez hódítás!

Ez képzelgés és hazudozás. A net tele van kamu hírekkel, kamu videókkal, álhírekkel, rémhírekkel, és sokan telirakják a facebookot velük. De az a helyzet, hogy ez egy képtelen, állítás, semmi realitása nincs, semmi jel nem mutat erre. Higgyétek el, én is megijednék, ha ez valós veszély volna, de nem az.

No-go zónák, saria jog?

Kamu. Szijjártó ezzel hülyít, ne hagyd magad.

De mi van, ha többen jönnek? 200 millió menekült? 1,5 milliárd muszlim? Végtelen (Orbán mondta)?

Ez egy félelem, hogy elözönlenek minket a mindenféle arabok meg négerek. Ennek nem nagyon van realitása, ezek az emberek (a menekültek) nem nagyon mobilasak. A világon pedig az ide-oda mozgás természetes, de eddig se jött ide 1 milliárd muszlin, holnap se fog, meg holnapután sem. De ha mégis felmerül ilyen veszély, akkor mit lehet tenni? A menekültstátusz átmenetiségét erősebbé tenni. Mármint azt, hogy csak addig jár, amíg tényleg menekültnek tekinthető az illető. Aztán mehet haza. Lehet a betelepedést szigorítani, a külföldi munkavállalást megtiltani stb. Ezek legális politikai célok.

Mi Magyarország érdeke?

Biztosan nem az, hogy belpolitikai hataloméhség és gumicsont gyártás miatt a világ megvetett, kiközösített, rossz példájává váljunk. Szerintem Magyarország jól is kijöhetett volna a menekültválságból, sőt még most is lehetőség van erre. A menekültek úgyse itt akarnak maradni, havi pár tízezer embert a magyar közigazgatás simán lekezelne, az állampolgárok számára szinte láthatatlanul. Lehetett volna példamutató, szolidáris, keresztény, morális, nagylelkű, erős országnak maradni. Lehettünk volna Európa eleje, lehettünk volna azok, akiket agyba-főbe dicsérnek. Közben pár határ menti kisvárosban EU-s pénzeken utakat, infrastruktúrát építhettünk volna, EU-s pénzeken több ezer ember kaphatott volna munkát.

Hogyan védjük meg magunkat az iszlám terrorizmussal, erőszakkal, egyházi joggal, fundamentalizmussal szemben?

Úgy, ahogy minden más vallással szemben (a keresztény, zsidó stb.): szekuláris jogállammal.

komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://respublica.blog.hu/api/trackback/id/tr9011749083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vallás vs. Fing 2016.09.29. 17:38:44

A vallás olyan mint a fing. A tied teljesen rendben van, de a másé büdös.

Trackback: Vallás vs. Fing 2016.09.29. 17:30:51

A vallás olyan mint a fing. A tied teljesen rendben van, de a másé büdös.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2016.09.29. 15:56:19

5-6% mármint a fehér...? Franciaország, Németország, Olaszország ha nem valami elit óvodába adod a gyereket nagy az esélye, hogy ő lesz az egyetlen fehér, de tényleg évszázadok kellenek ehhez. Ez a legnagyobb butítás. Simán le lehet szülni egy népet 2-3 generáció alatt.

Zsoltbacsi 2016.09.29. 15:59:19

@szabo.laszlo:

Alapvetoen egyetertek, de kiegeszitenem azzal, hogy van egy harmadik definicio is.

Peldaul a Dortmundi rendorfonok nyilatkozta nemreg, hogy milyen jo, hogy bizonyos keruletekben nagyon lecsokkent a bunozes. Konkret szamokat nem mondott, azzal nem szolgalhatok. De tudod mi az igazsag ezzel kapcsolatban? Megmondom, az , hogy a keruletben atvette ezt a szerepet a saria rendoresg es saria birosag, es mindent elinteznek hazon belul, es a buncselekmenyeket be se jelentik. En nem szeretnek ilyen kozegben elni, es szerintem ez maximalisan kimeriti a no-go zona fogalmat!

MEDVE1978 2016.09.29. 16:00:48

"Nem valószínű. Eleve kevesen vannak (5-6% körül), ha jó sok gyereket szülnek, a többiek meg keveset, akkor is évszázadokig tartana, mire többségbe kerülnének"

Néhány adat: Európában a természetes szaporodás negatív. Ezzel szemben éves növekedés (angol wikipedia):
1. Törökország 1,34%
2. Egyiptom 2,6%
3. Algéria 2,3%
4. Marokkó 2,21%
5. Nigéria 3,15%
6. Afganisztán 2,32%

2% körüli népességnövekedéssel 35 év, 3% körüli népességnövekedéssel 25 év alatt duplázzák meg ezek az országok a népességüket. Mindezt olyan körülmények mellett, hogy az afrikai és az arab országokat folyamatosan sújtja a klímaváltozás és a vízhiány, valamint jelenleg sem tudnak normális életkörülményeket biztosítani a lakosság számára.

Ez a helyzet automatikusan újabb polgárháborúkhoz, éhínségekhez, menekülthullámokhoz vezet majd, hiszen a globalizáció miatt könnyebb vándorolni, mint korábban (modernebbek az eszközök), illetve az internettel pontosabb információk állnak rendelkezésre mind az ígéret földjéről (Európa), mind pedig az útvonalról.

A "menekülthullám" vagy bevándorlási hullám (ebből a szempontból mindegy hogyan nevezzük) mindenképpen folytatódni fog. Ahogy jelenleg is már sok-sok éve tart (Hívhatjuk akár nyugaton az egykori gyarmatokról a gyarmattartó országokba való bevándorlásnak is). Ahogy látható tehát a probléma egyre nagyobb mértékű lesz.

A muzulmán népesség nagyságáról (en.wikipedia.org/wiki/Islam_in_Europe).
A kutatások 2050-re 10,2%-os, 2100-ra 25%-os arányt valószínűsítenek csökkenő fertilitás mellett (magyarul úgy, hogy a muzulmánok kevesebbet szülnek mint ami jelenleg a közösségüket jellemzi). Ezek a kutatások 2011-esek, tehát a tavalyi sokkszerű bevándorlási hullám, illetve az utóbbi négy év megnövekedett bevándorlási többlete nélkül készültek.

A katolikusok aránya jelenleg Európában 48%, a protestánsoké 12%, az ortodoxoké 8%. Ez azt jelenti, hogy 2050-re vagy jóval hamarabb Európa harmadik legnagyobb vallásává válik az iszlám.

A többségbe kerülés tehát rövid távon nem érezhető veszély, azonban a társadalom képére, identitására nagyon jelentős hatással van ilyen nagy mennyiségű muzulmán betelepülése.

conchita wurst 2016.09.29. 16:01:14

'Ha ez a no-go definíciója, akkor Mo-n, a legkisebb faluban is van no-go zóna'

-tehát jöhtnek a migráncsok, mert magas a cigánybünözés

'Az, hogy a rendőr egy bűnözők által lakott városrészbe csak többen mehetnek be, az nem azt jelenti, hogy ott az állam jogrendje, hatalma megszűnt.'

-nem, ez azt jelenti hogy az integráció sikeres, tehát jöhetnek a migráncsok

Te visszaolvasod a baromságaidat?

conchita wurst 2016.09.29. 16:05:08

@odamondó: 'Ez a legnagyobb butítás. Simán le lehet szülni egy népet 2-3 generáció alatt.'

pontosan. Trianon még 100 éves sincs, és a nem migráncs nem muszlim népek mégis teleszülték/telemigrálták a színmagyar területek nagy részét

- a libsi válasz, gyorsítsuk meg a kihalásunkat a tolerancia jegyében

MEDVE1978 2016.09.29. 16:19:56

Menekült -bevándorló kérdéskör: megérkeztünk a dolgok alfájához és omegájához. A menekültek olyan emberek, akik valami elől menekülnek, életük, testi épségük veszélyben van. Ez nem igaz a bevándorlókra, akik dolgozni jönnek (jó esetben), mert jobb a megélhetés, esetleg szeretnének végleg letelepedni.

Úgy gondolom, hogy ebben az esetben változik a szituáció a történelem során. Pl: Béla letelepítette a kunokat, akik menekültek, cserébe a katonai szolgálataikért. Attól elvonatkoztatva, hogy mi lett a vége, ez egy pozitív összegű játék. A menekültek ebben az esetben új otthonra, menedékre leltek, míg a fogadó ország erősödött. Hasonló összefüggés van például az 1956-os magyarokkal. Ők a történelem egy olyan időszakában menekültek, amikor munkaintenzív termelés folyt, tehát teljeshez közeli foglalkoztatás volt a fejlett országokban, sőt sok helyen (németek) még munkaerőhiány is.
Az ilyen helyzetekben a fogadó országok a menekültekre bevándorlóként is tekintettek, akik hasznosan hozzá tudnak járulni az ország boldogulásához.

Ma ettől gyökeresen eltérő világot élünk. A technológiai fejlődés miatt egyre kisebb a kereslet a képzetlen munkaerőre, a menekültek többsége pedig ilyen. Ebből a szempontból az elcsábítás, letelepítés nem szabadna opció legyen.
A menekültkérdés másik része a humanizmus és emberségesség. Ez mindenkinek mást diktál. Az én értékrendemben a menekülteknek őrzött táborokat kellene építeni, ahol kapnak enni-inni, fedelet a fejük fölé. A gyerekeik kapjanak oktatást is. Mindezt addig, amíg a közvetlen menekülési ok (háború, diktatúra) nem szűnt meg. Persze több évtizedig fennmaradó diktatúrákkal más a helyzet, sajnos ott rákényszerülhet a fogadó ország a tényleges befogadásra, de elvben ez is rossz, mert nincs szüksége az illető személyre.

Ebből a szempontból károsnak tartom azt a járadékvadászatot is, amit az 1 mo menekült előadott, hiszen nem tettek mást mint kinéztek maguknak egy-egy gazdag országot és erőszakkal benyomultak oda. Az ember nem választhatja meg hol él és ez így van jól. Ha nem így lenne, akkor holnap már 10 millió bantu néger állhatna a határon a batyujával, mondva, hogy Szomáliában nem jó az élet, ezért ő úgy döntött, hogy mától ide menekül.

5perc 2016.09.29. 16:34:25

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Ugyan-ugyan, máskor is legyőztük már a náci mocskokokat.

MEDVE1978 2016.09.29. 16:35:05

"A menekültek úgyse itt akarnak maradni, havi pár tízezer embert a magyar közigazgatás simán lekezelne, az állampolgárok számára szinte láthatatlanul. Lehetett volna példamutató, szolidáris, keresztény, morális, nagylelkű, erős országnak maradni. Lehettünk volna Európa eleje, lehettünk volna azok, akiket agyba-főbe dicsérnek. Közben pár határ menti kisvárosban EU-s pénzeken utakat, infrastruktúrát építhettünk volna, EU-s pénzeken több ezer ember kaphatott volna munkát."

Ez a hozzászólás borzasztó tájékozatlanságot mutat. Jelenleg görög ország van a pénisznek azon a végén, amit leír a posztoló. A színfalak mögött a németek nagyon hálásak azért, hogy a balkáni útvonal zárva van. A mi lett volna ha nagyon messzi találgatáshoz vezet, de játsszunk el a gondolattal, hogy mi is a továbbintés (durchwinken" politikáját alkalmaztuk volna. Vélhetően így is - úgy is eljött volna a pillanat, amikor az osztrákok lezárják a balkáni útvonalat, legelőször előttünk a határt. Egy menekültbarátságos politika esetében a nyakunkon maradhatott volna így egy rakat menedékkérő. Fel kell ismerni, hogy a nyugatiak érdeke ebben a pillanatban az, hogy a menekültek minél kisebb számban jussanak el hozzájuk. Ez azt jelentené, hogy úgy ahogy Görögországot "feladta" az EU, úgy feladna minket is, nálunk is torlódna több tíz vagy akár százezer menekült. Ráadásul a görögökkel szemben nekünk nincs meg az a lehetőségünk, hogy szigetekre rakjuk őket, így vélhetően Idomeneihez hasonló helyzetek alakulnának ki az osztrák határon.

Persze a helyzetet nyilván emberségesebben és jobban meg lehet volna oldani, mint ahogy Viktor tette. Az országhatárok lezárása azonban helyes döntés volt adott szituációban.
Kezdetben empátiával fordultam a menekültek felé, még mindig azt gondolom, hogy emberként kell kezelni őket és emberi méltóságukat tiszteletben kell tartani. Ettől függetlenül az ember nem tud pozitívan reagálni arra, amikor ezek az egyébként "vendég" emberek fosnak a fogadó ország jogrendszerére, hatóságaira, akadályozzák a fogadó ország működését (M1, M5 többszörös blokkolása).

MEDVE1978 2016.09.29. 16:37:51

@conchita wurst: "Trianon még 100 éves sincs, és a nem migráncs nem muszlim népek mégis teleszülték/telemigrálták a színmagyar területek nagy részét"

rossz szaporodási ráta a magyaroknál + ki- és áttelepítés + asszimiláció
Ez okozta egyszerre.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.29. 16:39:56

A nem létező NO GO ZONE-ákról néhány beszámoló kép, és videó:

Franciák:
www.gatestoneinstitute.org/5128/france-no-go-zones

Angolok:
www.gatestoneinstitute.org/5177/no-go-zones-britain

Ne dőlj be a szarházi hazudozó SOros bérenceknek.
Itt honfoglalás zajlik.
Aki odaadná a hazáját többezer muszlimnak az hazaáruló.
Sok szüt nem érdemelnek.
Mentségükre pénzért csinálják.

Itt van, hogy a muszlimok mit gondolnak néhány dologról:
carm.org/islamic-muslim-statistics-on-violence-rape-terror-sharia-isis-welfare

Saudi Arabia, 92% of Saudis say ISIS conforms to Islamic Law,

America, 38% of American Muslims says ISIS beliefs are correct,

Britain, about 1/2 of Muslims support ISIS,
----------------
51% of U.S. Muslims want choice of Sharia,

300,000 U.S. Muslims want to impose Sharia worldwide,
---
28% of British Muslims want Britain to be an Islamic state.

Sexual Harassment Panda 2016.09.29. 16:43:29

@Zsoltbacsi: Igen, kérlek mondd el a genfi 1gyezmény menekültekre vonatkozó részét.
Valóban igaza az, hogy bárki, bárhol kérhet menedékjogot, és azt az adott ország nem utasíthatja el?

sírjatok 2016.09.29. 16:45:44

Az összes hazugságot már jól megcáfolt a többi hozzászóló, én csak annyit kérdeznék:

Ha ilyen értékes a bevándorló, mint munkaerő, akkor miért akarják szétosztani? Az aranyat, területet, technológiát, aranyat, képzett szakembereket egy ország sem akarja szétosztani, mindegyik inkább megtartaná.

Ha a menekültek ilyen értékesek, mire vélhető ez a nagy osztogatási szándék?

sírjatok 2016.09.29. 16:49:20

"Valószínűleg Európa előbb lesz vallástalan, mint iszlám."

Ez sem egészen igaz, mert az ateisták szignifikánsan kevesebb gyereket csinálnak, mint a vallásosok. Egy idő múlva ismét emelkedni fog a vallásosok aránya, sőt igazából most is emelkedik.

www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projections-2010-2050/

Zsoltbacsi 2016.09.29. 16:51:46

@Sexual Harassment Panda:

Kepkent fogom beilleszteni, mert ki van vastagitva a lenyeg, es mivel az itteni blogmotor nem engedi, igy nem tudom mashogy megoldani. De ha megnezed akar a voros kereszt honlapjat, akar a magyar jogtarat lathatod hogy szorol szora ervenyes a szoveg, nincs belenyulva.

Ime:

kepfeltoltes.hu/160929/genf_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A kivastagitott reszek valahogy nem stimmelnek...

ka_TARZI_s 2016.09.29. 16:58:39

Micsoda hazug cikk.

Kezdjük ott, hogy ezeknek a népeknek a szaporodási rátája jóval nagyobb, mint a fehér európaiaké. Csak egy példa: 100 év alatt 7-8 szorosára növekedett a népesség a környékükön, ami azt jelenti, hogy a most itt levő 25 millióból 100 év múlva akkor is 250millió lehet, ha nem jön utánpótlás.

Ráadásul ez egy fiatal (és vélhetően nem túl iskolázott) 250 millió lenne egy elöregedett fehér 350-400 millióval szemben.

Ráadásul ezek EU összadatok, lokálisan/regionálisan már jóval hamarabb kialakulhatnak helyi többségek.

Zsoltbacsi 2016.09.29. 16:58:57

@Sexual Harassment Panda:
Raadasul az se igaz, hogy a menekulteg (nem a mostaniak, hanem az igaziak) eldonthetnek, hogy hol szeretnenek elni. Ilyen sehol sincs leirva, meg eletszerutlen is.
Mit szolnal, ha mondjuk Monte Carlo hataraban megjelenne 10 millo ember, hogy akkor tessek minket befogadni, ok meg kotelesek lennenek a szabalyok szerint?

Buchhalter 2016.09.29. 16:59:17

@MEDVE1978: szerintem te is átestél a ló túloldalára, ne aggódj a cikk íróval nem értek egyet.ő egy nagy rakás hazudozó szarzsák.Fotel tudós ,aki majd hamarosan megkapja a maga kis bűntetését amikor eljön az ideje.De ezeket a számokat ne vedd készpénznek.Főleg ha adott ország állítja ill olyan szervezet közli mint az ENSZ ,Vöröskereszt ,vagy Orvosok határok nélkül.Mindhárom szervezet a még több adományra apellál közösen ezen országok vezetőségével és ezért aztán jól megnyomják a papíron a számokat.Sajna mindhárom szervezetnek voltak botrányok sikkasztás és valotlanadatok állítása miatt.Erre egy egyszerű példa : Mozambikban kint van egy ismerős hölgy nővérként egy árvaházban .Évek óta ott él és dolgozik.Véletlenül a kollégáival néztek amerikai híreket amiben egy ENSZ képviselő fogpaszta reklámarccal közölte,hogy mennyi adomány megy majd a 12 milliós Mozambikba.Ők kiakadtak ,mert alapból tudták,hogy a legoptimálisabb becslés is 8 millióra teszi az ország lakosságát.Honnan veszik ezeket a barom adatokat?Bemondásra,ennyi.Kőkemény biznisz van benne.Levenni a hülye naiv embereket.Afrikában az átlag életkor 40 év .egy nő átlag 4-5 gyereket szül szemben az ENSZ állítólagos 8-9 vel szemben.10 ezer emberre jut egy orvos!A kórházak néhány maszektól eltekintve borzalmas állapotúak.És akkor még ott vannak a járványok ,éhínség ,gyilkosságok.Nigériának már több botránya volt abból ,hogy pont segélyek és egyéb világbanki kölcsönök miatt óriási lakosság számot hazudott magáról.Maradjunk annál,hogy soha nem volt náluk semmiféle népszámlálás.Bizonyos dolgokból,fogyasztási adatokból lehet következtetni valamennyire.Most állítólag 180 millió a 70-es években csak "90" millió.Persze! Csak közben lezajlott a Biafrai polgárháború amiben cirka 2-3 millió ember veszett oda.Járulékos veszteségként mert szétlőtték az infrastrukturát (vízhálózat stb) újabb 2 millió halott ,de 45 év alatt megduplázódtak.Szoc.közgazdász szakemberek ezt nem hiszik el.Optimális esetben is max 110 millió az ország lakossága.Valószínű ,hogy csal ez ügyben Egyiptom és még jó néhány afrikai ország.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 17:08:15

@Zsoltbacsi:
Igen, a németeknél valóban problé.a fehéreknél a gyerekszám. Nálunk szociálpllitika úgy van felépítve hogy erősebben támogatja a benszülötteket. Eredmény, hogy a fehérek TFR-je is 2 körül van. (mellesleg ez okosabb megoldás mint ami most Magyarországon megy. Riogatás, megoldás nélkül.)

Sexual Harassment Panda 2016.09.29. 17:09:32

@Zsoltbacsi: Azért, mert a balliberális oldalakon ezt mondják.

Zsoltbacsi 2016.09.29. 17:09:40

@Hari Seldon 2:
Megkerdezhetem, hogy melyik orszagrol beszelsz? Csak kivancsisagbol

Zsoltbacsi 2016.09.29. 17:12:12

@Sexual Harassment Panda:
Lathattad az egyezmenyt, ott van feketen-feheren a lenyeg, de bizonyos magukat komolynak vevo jogaszok (pl Jenei Orsolya az Amnesty International igazgatoja) is nyomatjak meg a sodert, hogy ezek bizony menekultek...

Hari Seldon 2 2016.09.29. 17:16:12

@odamondó:
Hadd szólljak már hozzá, miután három lányom jár itt oviba meg iskolába. Szóval Moselle olyan közepesen "fertőzött" (%-osan) . Amit látok: A gyerekek mondjuk olyan 5%-a lehet muzulmán vagy kevesebb. (átlagos környék) - Egyébként nem jelentős probléma. Az inkább a gettókban van. Azokat kell felszámolni.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 17:22:31

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Ha azt feltételezzük hogy a zsidók ravaszak. Mondd már el nekem, hogy mi érdeke van a zsidó Sorosnak hogy Európa "elmuzulmáosodjék" (egyébként nem fog). Így egy nagyon erős ellenség lenne Izrael hátában és biztos elbukna.

Zsoltbacsi 2016.09.29. 17:28:04

@Hari Seldon 2:
Szerintem nem olyan bonyolult dolog: lehet a zavarosban halaszni...
Szerinted aki sajat erobol ennyire meggazdagodott, annak szempont lehet mondjuk a hazaszeretet, hala, es hasonlo kifejezesek? Ezek 10 forintert a sajat anyjukat is...
Ha lenne valami a mondandodban, akkor nem shortolta volna tobbszor is az Otp-t, vagy nem kuldte volna a padlora a fontot. (evekig ott is elt, ott szerezte a diplomajat)

Sexual Harassment Panda 2016.09.29. 17:30:52

@Zsoltbacsi: Ja, az totál baromság.
Menekült az, aki menedékjogot kapott.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 17:31:00

@sírjatok:
A Pew fórum egy ilyen vátesz? Rendszeresen statikusan számolnak. Nálunk például 20% a vallást teljesen elhagyó muzulmánok aránya. (valójában nagyjából enyi is a TFR aránya)

Zsoltbacsi 2016.09.29. 17:31:35

@Hari Seldon 2: Az elozo valaszomat nem azert irtam, mert Soros zsido, hanem mert ilyen alkat. Valoszinuleg mashogy nem is lehet ennyire meggazdagodni...
Ugy is mondhatnam, hogy bennunk van valami gat, ami nem engedi hogy bizonyos alkukat megkossunk, bennuk meg nincs

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.29. 18:05:37

@Hari Seldon 2: Sorost annyira érdekli az egyszerű izraeli zsidó, mint a norvég királyt az egyszerű köznorvég.

Semennyire. Az arisztokrácia mindent másképp lát, más érdekek szerint mozog, mint az egyszerű népek, Soros bármikor vehet magának bőségesen bérszolgákat tömegével. Nagyon messze van attól, hogy őt a muzulmánkérdés egzisztenciálisan fenyegesse.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 18:10:43

Ez a förmedvény még a szokásosnál is hazugabb és demagógabb. Nem is állok neki részletekbe menni, szégyen-gyalázat az egész.

Szabó Lacika, szégyelld magad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 18:12:40

Mindenkinek ajánlom elolvasásra Robert Spencer The Politically Incorrect Guide to Islam c. könyvét, az nCore-on megtalálható.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.29. 18:20:10

@Hari Seldon 2: Az se volt probléma éppen amikor szerbeket és románokat telepítettek be a török által lepusztított vidékekre. Sőt a túlnyomó többség nagyon jól asszimilálódott, ahol volt elég magyar, hogy tudjon hova és nem is volt semmi gond.

Kivéve ott, ahol nagyobb tömbök alakultak ki. Kivéve akkor, amikor megindult a pánszláv nacionalizmus. Kivéve akkor amikor mindkét oldal elkezdett egymásnak esni és törzsi módon vetélkedni.

Szerintem jobb kérdés, hogy miért éri meg, nem az országnak, nem a makrogazdasági adatokon élvezkedőknek, nem a "tőkés osztálynak", hanem a kisvállalkozóknak és bérből és fizetésből élőknek, hogy az országot telezsúfolják bevándorlókkal.

Mert miért ne lehetne európaiakkal betölteni az állásokat, miért kell egy egyre inkább automatizált társadalomban egy amúgy is benépesített és zsúfolt kontinensen olyan népesedési politikát folytatni, ami idegeneknek adja át az országot, a földet?

Annak éri meg a bevándorlási cirkusz, aki olcsó, silány minőségű munkaerőt szeretne nagy méretekben. Mert azért ne mondja már senki, hogy a szenegáli oktatás és szakképzés valakit tökéletesen felkészít a francia viszonyokra.

Egyrészt van ebben abból a végtelen lustaságból, elkényeztetettségből és önzésből, ami az eltunyult európai társadalmat jellemzi; másrészt van benne az elit önzéséből, és önérdekéből, aki olcsó, igénytelen szolgákat akar magának.

Az eredményben pedig egy álságos, hazug narratíva, ami az őslakos társadalom lerombolását és lecserélését úgy állítja be, mint gazdasági szükségszerűséget, a dolog humanista, kozmopolita vonatkozásait nem is említve.

Lesz, ahogy lesz, de annyi biztos, hogy ez nem tartogat semmilyen pozitívumot az európaiak számára. Ahogy az ilyen nagyméretű népvándorlásoknál ritkán szokott az elnyomott népesség virágozni.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 18:22:11

@Zsoltbacsi:
Franciaországban élünk. A legkisebb nem volt egyéves, most középsős. A nagyok most mentek iskolába.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 18:26:23

@Hari Seldon 2:
Pontosítok: "A legkisebb nem volt egy éves amikor kijöttünk."

sírjatok 2016.09.29. 18:28:23

@Hari Seldon 2: "Egyébként nem jelentős probléma. Az inkább a gettókban van. Azokat kell felszámolni. "

Igen, hiszen köztudott, hogy a gettók úgy jönnek létre, hogy élnek valahol az emberek, és odajön egy gonosz tündérke, és gettóvá varázsolja a környéket. Véletlen se az ott élők teszik ilyenné.

Ugyanígy van ez a jóléttel is. Valamiféle, az adott területet érő kozmikus sugárzás okozhatja, hogy Németországnak jól megy. Szomáliának meg nem, szóval ha Szomáliát beköltöztetnénk Németországba, akkor neki is jól menne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 18:33:15

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

"Az eredményben pedig egy álságos, hazug narratíva, ami az őslakos társadalom lerombolását és lecserélését úgy állítja be, mint gazdasági szükségszerűséget, a dolog humanista, kozmopolita vonatkozásait nem is említve."

Lényegében az egész nem más, mint a termelés harmadik országokba való kitelepítésének eggyel magasabb szintre emelése. Ha úg ytetszik, a globalizáció túltolása.

A tőkéseknek már az sem elég olcsó, ha a gyártást kihelyezik olcsó bérű országokba, helybe akarják hozni az olcsó munkaerőt. Merkel ténykedése mögött is ez áll. A tőkést meg csak a profit érdekli, szarik arra, hogy a kicsit magasabb profit érdekében lassacskán lecseréli a saját népét a saját országában. Lényegében a saját nemzetét adja el a profitért.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.29. 18:33:39

@Hari Seldon 2: ez megint egy kedves kis középerős csúsztatás. Egyrészt Magyarorszgáon sem lenne lehetetlen a replacement level TFR a jelenlegi gazdasági viszonyok mellett, mivel Nigerben ennél rosszabb körülmények között is sikerült.

Mindenki nagyon jól tudja, hogy ennek elsősorban szociális okai vannak, nem pedig kőkemény gazdasági szigor akadályozza az embereket a gyerekvállalásban.

Másrészt pedig senki nem bírálja a francia családpolitikát, vagy akár a bevándorláspolitikát. Az egész hiszti akkor tört ki Magyarországon, amikor kicsiny ugar pont belekeveredett valami olyasmibe, amihez a magyarságnak semmi köze nincs, mert épp útba estünk Németország felé.

Magyarországon szó nincs hála az égnek célzott bevándorlásról, itt még először végig kellene vinni a régió felzárkózását Európához és azt kibírni, hogy ne szakadjunk le a régiótól.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.29. 18:40:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: többről is szó van itt, mint az olcsó munkaerőről, legalábbis szerintem.

Egy multikulturális társadalom sokkal inkább irányítható ideák alapján, sokkal jobban függ az uralkodó rétegről és az uralmi struktúráktól, mint egy monolitikus társadalom. Oszd meg és uralkodj, egy olyan ország, ahol egymás mellé vannak zsúfolva a "privilégiumaikat" elvesztett fehér európaiak, a szubszaharai keresztény-animista feketék, az arabok különféle szektái, lehetetlenné válik egyetlen szocális csoporton belül kialakuló mozgalom számára a teljes kontroll megszerzése. Minden a "millet"-ek, vallási nemzetek között lezajló alkuktól és a valóban kiváltságos vezető réteg befolyásától fog függeni.

Sokkal jobban fekszik egy ilyen világ egy eurokratának vagy egy Sorosnak, mint egy "populista" demokrácia, ahol egy párt, egy csoport könnyen hatalomra törhet és belepiszkíthat a terveikbe.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 19:02:03

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Magyarországon a TFR-t elsősorban a középosztály (ha lehet ilyet mondani Magyarországról) adatai húzzák le. A gazdagabb rétegeknél sok gyerek van. Meg ugye a hátrányos helyzetűeknél.
Pontosan ez a cél: fel kell emelni egy olyan "szintre" a már itt élő bevándolrókat, hogy "reményük legyen" egyről a kettőre jutni. Így feismeri, hogy a sok gyerek neki akadály. Pont ezt csinálják itt: az itteni átlag muzulmány népesség olyan szinten kezd élni (egy részük legalábbis mindenképpen) mint az itteni alsó közép osztály. Ezek látják a "való viágot" meg egyéb hatásokat, és azt szertnék, hogy a gyerekeinek jobb legyen. Eredmény: elkezd gondolkozni, hány gyerek kell neki is... Persze a mai világban a francia állam erős kulturális nyomás alá helyezi őket, és egy részük "megtalálja gyökereit".
Nálunk például a karácsonyi ünnepségen ugyanúgy kapnap ajándékot a muzulmán gyerekek. Ugyanúgy odamegy hozzájuk a Pere Noel, és ugyanúgy éneklik a karácsonyi ünnepségen a dalokat. (csak egy jellemző példa)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 19:05:03

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Abszolút igaz, amit arsz, ez is vastagon benne van, lásd Kalergi-terv. Amikor minden ország el van foglalva a saját kisebbségei (hiszen többség nem is lesz) közötti ellentétek "kezelésével", akkor sokkal könnyebb uralkodni felettük. Na meg eleve kizárt lesz olyan vezetők megjelenése, akik a saját nemzetük érdekében lépnek fel, mert nem lesz olyan, hogy nemzet, csak egy katyvasz.

conchita wurst 2016.09.29. 19:07:10

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Igen, ez így van. Egy sokfelé tört társadalom nem tud nacionalista alapon ellenállni a one world govermentnek, ami a baloldali liberális politika végső célja (volt mindig, a marxista víziótól kezdve, a nemességek célzott kiirtásáig).

Amerikában már most ilyen a társadalom. Meg lehet nézni a 2 mostani jelölt támogatói bázisát, ha az usa sorsa a fehér választókon múlna, hillary már most abbahagyhatná a kampányt....és ehhez képest v alószínüleg győzni fog.

Visceroid 2016.09.29. 19:41:03

"Többségüknek esze ágában sem volt eljönni otthonából Európába – de erre kényszerült."

Ja, "szegény" idejön, ajvékol, hogy mennyire rossz neki, csinál pár szelfit, felveszi a több ezer eurós segélyt, és oda megy nyaralni, ahonnan "elmenekült". Nagyon sajnálom őket.

kvadrillio 2016.09.29. 19:49:23

A kétszínű kormány jól kitömte a migránstutujgató Soros-kitartottakat ALFAHIR...

kvadrillio 2016.09.29. 19:50:57

2016. 09. 29. 16:58
Soros György
Fidesz
kvótareferendum
bevándorlás
A kétszínű kormány jól kitömte a migránstutujgató Soros-kitartottakat

Emlékszünk még a magyarországi Soros-kitartottak kiszivárgott listájára? Kiderült, hogy nem csak a milliárdos "üzletembertől" kaptak apanázst az egyes liberális szervezetek, de a kormánytól is jutott nekik bőven migránsistápolásra. Mert ilyen konzekvens az Orbán-kormány bevándorláspolitikája.

Még 2015. szeptember 8-án tett közzé 58, részben Soros-támogatásból működő "civil szervezet" egy kormányhoz intézett felhívást, melyben arra kérik a kabinetet, hogy "humánusan kezelje a menekültválságot", és hangsúlyozzák:

"A Röszkén kialakult helyzetet a nemzetközi és a hazai szakmai szervezetek bevonásával az államnak kell megoldania."

Nos, ha nyíltan nem is, de úgy tűnik a kormány stikában megfogadta a tanácsot, és segédkezet nyújtott a "humánum, a tisztesség és az emberi jogok" felkent bajnokainak.
Kilóg a lóláb a pókerasztal alól

Orbán Viktor és kormánya, miközben szavakban hangosan tiltakozik a migráció ellen és felesleges, illetve kockázatos népszavazási játszmákba viszi az országot, fű alatt a migránssegítő, Soros György köpönyegéből előbújt szervezeteket is milliókkal tömte ki.

Amint az a Belügyi Alapok interneten hozzáférhető adataiból kiderül, a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap 2014-2016. évi munkaprogramjának keretében a 2015. november 20-án és június 30-án közzétett pályázati kiírásokra érkező támogatási kérelmekből több olyat is kedvezően bíráltak el, melyek kifejezetten a milliárdos üzletemberhez köthető szervezeteknek nyújtottak jelentős anyagi támogatást.
A támogatottak listája, projektmegnevezésekkel és pontos összegekkel

Nemzetközi Migrációs Szervezet - Kísérleti projekt a Magyarországon megvalósuló családegyesítések támogatására

- 38 979 071 Ft

Nemzetközi Migrációs Szervezet - Befogadó Budapest: Migránsok Esélyegyenlőségének javítása

- 9 949 353 Ft

Nemzetközi Migrációs Szervezet - Magyarországi támogatott önkéntes hazatérő reintegrációs és információs program

- 232 592 865 Ft

Szubjektív Értékek Alapítvány - Saját Erőből 3.0 - Vállalkozói szolgáltatóközpont migránsoknak

- 24 164 162 Ft

Szubjektív Értékek Alapítvány - A tudásalapú migrációt támogató képzés és gyakornoki program

- 33 825 407 Ft

Jövőkerék Közhasznú Alapítvány - Migránsok vállalkozóvá válásának segítése

- 19 733 342 Ft

Jövőkerék Közhasznú Alapítvány - Világutazás a színes faluban

- 13 162 262 Ft

Jövőkerék Közhasznú Alapítvány - Munkaerőpiaci és integrációt segítő szolgáltatások felsőoktatásban tanuló migránsoknak

- 38 925 471 Ft

Menedék Migránsokat Segítő Egyesület - Jog-Aktivitás-Közösség

- 46 393 056 Ft

Menedék Migránsokat Segítő Egyesület - Mentor-Állás

- 63 265 085 Ft

Migráns Segítség Magyarországért Egyesület - MosaIK - Migráns Orientációs és Integrációs Képzések és Tanácsadás

- 18 864 849 Ft

Migráns Segítség Magyarországért Egyesület - Kultúrák Háza, Hazánk Kultúrháza

- 13 374 000 Ft

Migráns Segítség Magyarországért Egyesület - Befogadó óvodák és iskoák

- 34 729 758 Ft

Migráns Segítség Magyarországért Egyesület - Mighelp munkaerőpiaci kompetenciatréning és migráns karrierközpont

- 33 964 628 Ft

IDResearch Kutatási és Képzési Kft. - ImmigroFeszt - A befogadó város

- 13 988 067 Ft

Budapest Film Forgalmazó és Moziüzemi Zrt. - Colours Fesztivál 3.0

- 5 776 327 Ft

Artemisszió Alapítvány - Szakemberek migránsspecifikus és interkulturális képzése

- 38 611 477 Ft

Artemisszió Alapítvány - Skills Onl

- 50 045 154 Ft

Kalunba Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. - Nemzeti áttelepítési program

- 80 321 800 Ft

Kalunba Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. - Magyar.Nyelv.Tudás

- 52 602 163 Ft

Kalunba Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. - Netovább - Komplex lakhatási integrációs mintaprogram

- 183 881 255 Ft

Tudomány Nyelviskola Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Gyere, beszéljünk magyarul

- 46 860 350 Ft

A végösszeg: 1 094 009 902 Ft

Mint láthatjuk, az országot a migránsoktól szavakban óvó-féltő Fidesz 2015-ben csaknem 1 milliárd 95 millió forinttal támogatta a migránssegítő szervezetek arcpirítóan tragikomikus projektjeit.

Abba már belegondolni is súlyos fejfájást okoz, hogy vajon milyen hatékonysággal, mi valósult meg a fenti programokból, és mégis, mi értelme volt az egésznek...?

Járulékos költségként ezt az összeget is nyugodtan hozzácsaphatjuk a kormány által eddig a népszavazásra eltapsolt, irgalmatlan pénzekhez, hiszen mit ért volna az egész felhajtás, ha a magyar ember egy fia bevándorlóval és bevándorlósimogatóval nem találkozik?

Németh Szilárd kardcsörtetését pedig, miszerint titkosszolgálati eszközökkel vizsgáltatná ki a Soroshoz kötődő szervezetek finanszírozási hátterét, nyugodtan felírhatjuk a szűnni nem akaró blöffáradat egyre hosszabb listájára, mondjuk mindjárt az afrikaiaknak árult letelepedési kötvények mellé.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version

Mr. Rustical 2016.09.29. 20:33:08

Egy gyöngyszem a sok közül:

"Aki az életéért fut, az a nemzetközi jog és a magyar jog alapján is mentesül bizonyos tettei alól."

Szabadkáról Szegedre fut az "életéért"? Miért, Szabadkán bombáztak? Lemaradtunk valamiről?
Vagy ha valaki elkezd futni az "életéért" Kabulban vagy Honoluluban, akkor az Budapestig futhat, átgázolhat határokon, sétálhat az autópályán szemben a forgalommal, és az jogilag rendben van? Netán félig agyonver egy kamionost, hogy vigye már át Doverbe, mert Calais-nál sem bírja abbahagyni a futást az "életéért" és az is rendben van?

Miért nem írjátok az ilyen posztok helyett le egyszerűen és őszintén: utáljuk Orbán Viktort. Oszt annyi. Nem kell mindenféle nyilvánvaló baromsággal telezagyválni a "fejeket".

morph on deer 2016.09.29. 21:37:38

@kvadrillio:
"A kétszínű kormány jól kitömte a migránstutujgató Soros-kitartottakat ALFAHIR..."

Mégis, miből kéne következnie, hogy pont a híveket nem vágják át?

Ha egy nő veled csalja a férjét/pasiját, mielőtt összebútorozna veled, miért feltételezed, hogy majd pont téged nem fog csalni mással?

Mert hinni akarod!
Ez a hit, fiúk/lányok, aminek általában semmilyen konkrét valóságalapja nincs, - mert nem is kell, hogy legyen, azért 'hisz' valamit az ember, mert nem tud(hat)ja.

Így aztán a balek általában a legutolsó, akinek kinyílik a szeme, mert az utolsó pillanatig ragaszkodik a saját feltételezéséhez, mert hisz benne...

Ilyen az élet, érdemes odafigyelni néha.

Ha valaki rendszeresen becsap másokat, de most épp haverok vagyunk, tehát (azt hiszem,) engem nem ver át, jobb tudomásul venni, hogy ez valószínűleg csak azért van így, mert a pillanatnyi érdeke így kívánja. Az "á, velem azt biztos nem tenné meg" jellegű gondolatokat pedig érdemes egyszer s mindenkorra elfelejteni, mert keserű csalódás lesz a vége, ha annyival sikerül megúszni.

A tanulságot mindenki levohatja maga, ha akarja...
----------------
Addig is, jó szórakozást, - szerintem zseniális, és ide illik:

sronika-kepeslap.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=586770

leapyear 2016.09.29. 21:47:48

A no go zónák igen is léteznek. Magyarországon is. BP nyolcker, kőbánya egyes részei, Miskolc Avas egyes részei, magyarul azok a részek, ahol nagy koncentrációban fordulnak elő a 600 éve bevándoroltak.
Nem akarunk újabbakat, nem akarjuk, hogy még rosszabb legyen a közbiztonság:
Ti libbantak nagyon furán működtök: Bebeszéltek valami baromságot magatoknak és egyáltalán nem hagyjátok ám, hogy a tények megzavarjanak titeket.

Ez a migráns áradat egy fizetett szervezett akció Európa romba döntésére, nem tudom kik által és főleg nem hogy miért. Egyelőre csak találgatni lehet.
Ez a lényege a dolognak. Fizetett és szervezett akció. Előbb-utóbb majd csak kiderül, hogy kinek az érdeke Európa elpusztítása.

Amit nem akarok: potenciális terroristák, dolgozni nem akró és nem tudó eltartottak, saria, iszlám, erőszak.
Ezek pedig ezt hozzák magukkal.
Ja, hogy nem mind, ohhhh. Nem minden kutya harap, ja, válogasd ki a nem harapósakat.

Európa népessége örvendetesen csökken és jó lenne, ha baromi nagy mértékben a világ többi részén is csökkenne a népesség.
Az egész emberiség 1 milliárd alá!
Különben mind megdöglünk érthető?

leapyear 2016.09.29. 21:55:02

Kedves drága migránssimogatók: A világon jelenleg 3,5 milliárd ember van hasonló helyzetben, mint akik jönnének.
Azzal, hogy 1-2 milliót befogadunk belőlük, egy dolgot érünk el:
Európa halálát.
Egy dolgot nem érünk el:
Hogy kevesebb legyen a világon a szegénység.

Értitek? 1-2 millió / 3,5 milliárd!

Kellene segíteni? Igen.
pl.
- nem csesszük szét az országaikat háborúval és egyebekkel
- kurvagyorsan visszafogjuk a termelést és a fogyasztászt, a népszaporulatot, hogy megállítsuk a klímaváltozást és ezzel a vízhiányt
- a 3. világbeli országoknak oktatást, infrastruktúrát, egészségügyet biztosítani
- visszaszorítani a vallásokat a lehető legnagyobb mértékben -> oktatás.

Minden egyéb csak szarkenegetés, parasztvakítás, nem segítség.
Gyengébbek kedvéért. Ne pazarolj bazdmeg, ne vegyél felesleges dolgokat bazdmeg, csak akkor járj autóval ha muszály bazdmeg. Ne szennyezd a környezetet bazdmeg.

Hát ennyi.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.09.29. 22:00:48

@szabo.laszlo: igen , mert a kettő nem ugyan az...de olyan mint a falrahányt borsó ahogy látom..

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.09.29. 22:08:46

@szabo.laszlo: továbbá a Mazsihisz álláspontjával sem vagy tisztában, így valószínűsítem hogy semmi mással sem.

" Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke jelezte, nem vesz részt a szavazáson, inkább elmondok 20 zsoltárt, hogy a világban legyen már igazságosság, amit Mózes kért tőlem."

morph on deer 2016.09.29. 22:48:48

@leapyear:
"Különben mind megdöglünk érthető?"

Nyugtass meg, lécci!
Ha lecsökkenünk, akkor meg örök élet, vagy akkor is mind megdöglünk?
Izgatottan várom a választ!

Jakab.gipsz 2016.09.29. 23:02:59

T. Szabó László figyelmébe ajánlom a következő történelmi tényeket. Damaszkusz úgy mint a jelenlegi Török ország egykor a homogén ortodox keresztény kultúra kör tagjai voltak, és nem önszántukból váltak a muszlin közösség tagjaivá.

Az iszlámot vérrel és karddal terjesztették egykoron és ma is. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, miféle hit az amit erőszakkal és fondorlattal kell terjeszteni.

Más megközelítésben egy ateista, szekularizált Európához ki akar integrálódni, és ha még is, miféle új világrend alakul ki belőle?

Fel merül néhány kérdés, hogyan különböztessük meg az kommunista állam ateizmusát, a liberális állam ateizmusától, az egyik mitől jobb mint a másik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 23:40:18

@Visceroid: "csinál pár szelfit, felveszi a több ezer eurós segélyt, és oda megy nyaralni, ahonnan "elmenekült"."

:)) Keveset tudsz a világról. Inkább ez történik: Kap fél órát, hogy a lányával együtt eltemesse a férjét és az apját, utána menekülnie kell. És még rendesek voltak a gyilkosok, mert elvihették volna őket szexrabszolgának. Mikor kap menlevelet, visszamegy, de nem nyaralni, hanem, hogy megkeresse a fiát, hátha még életben van valahol.

Advanced Flight 2016.09.30. 00:09:23

@szabo.laszlo: ki mondta, hogy menekült? épp a tifélétek szajkózzák folyton, hogy menekült. Bevándorló az, bizony, csak épp nem dolgozni jön, hanem élősködni. Ezért röhögtem az ócska hazugságodon :-P lehet mellébeszélni, csak kicsit ügyesebben kéne, mert ez így lófasz. Vagy már ezért is fizetnek?

GMS 2016.09.30. 03:12:32

@Jakab.gipsz: ajanlanam tanulmanyozni a keresztenyseg tortenetet, kulonos tekintettel az egyhazat megtiszitani es megreformalni keszulo iranyzatokra az okortol kezdve (es ezek sorsara), illetve pl. a keresztenyseg amerikai terjesztesere. Mert mifele vallas az mar, amit verrel es harccal lehet csak terjeszteni, ugye. A vallasok es az allamvezetes a kezdetektol fogva nem az emberek kozos erdeket, sokkal inkabb a hatalmon levoket szolgalta ideologoai kontosbe oltoztetve. Nincs ez ma sem maskepp, ne legyunk naivak. Az, hogy a partot, miniszterelnokot, kormanyfot epp hogy hivjak kb tok lenyegtelen. Egyik sem a ket szep szemedert kormanyoz, hanem a sajat zsebe javara. Az oszd meg es uralkodj regi romai hatalomgyakorlas most is tokeletesen mukodik. Mindossze az okori Romaban ha a nepnek v a hadseregnek tele lett a toke, kinyirta az uralkodot es levaltotta azt. Sajnos itt egyik sem fog megtortenni, mert mi bekes orszag vagyunk. Ezert birka modra vagy addig nyirjak a gyapjunkat, mig vegre a verunket szivjak majd, v mas legelot keresunk egy masik orszagban. De kerdem en fideszfanok, mi lesz, ha a szazezres paraszolvenciadat mar nem lesz kinek adni, mert se noverke, se doki nem lesz, aki az elfekvoben apoljon es az erdelyi magyarokat se tudod ehberert atcsabitani ide?? Mert ne legyenek illuzioink, eljon meg ez a kanaan is. Raadasul k*rva gyorsan. Oktatas meg mar most sincs rendes, szakiskolal szetverve, felsobb szintu oktatas meg szinten haldoklik. Latszatlepesek, atszervezesek dogivel, valos erdemi megoldasok sehol. Egeszsegugy detto. De eljenek a latszatfejlesztesek, ahol a fenntartasra semmi penz sem marad, es idovel minden beborit majd a terko.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 08:59:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

"Keveset tudsz a világról. Inkább ez történik: Kap fél órát, hogy a lányával együtt eltemesse a férjét és az apját, utána menekülnie kell. És még rendesek voltak a gyilkosok, mert elvihették volna őket szexrabszolgának. Mikor kap menlevelet, visszamegy, de nem nyaralni, hanem, hogy megkeresse a fiát, hátha még életben van valahol. "

Ez mekkora duma mar, mindjart sirva fakadok!
Ugye az a mese, hogy szegenyek mindenuket eladtak, hogy eljohessenek europaba. Kerdezem en, megis kinek??? Ki az a hulye, aki egy haboru kellos kozepen ingatlanokat akar vasarolni?
Ezek a libsik meg egy mondaton belul is kepesek ellentmondasba keveredni sajat magukkal. Egyreszt ugye azt allitjak, hogy szegenyeknek mindenuket lebombaztak, ko kovon nem maradt, aztan meg azt, hogy mennyire porog az ingatlanbiznisz Aleppoban :)

Tovabba ugye az is megvan, hogy kb 3x annyi ember vallotta magat aleppoinak, mint amennyi a varos teljes lakossaga volt barmikor is a tortenelem folyaman?

Zsoltbacsi 2016.09.30. 09:06:05

@Zsoltbacsi:

Tovabba ha mindenuket lebombaztak, akkor megis mit adtak el? Az ures telket tele sittel?

Nyilvan voltak olyanok, akik igazat mondtak, es talaltak egy "befektetot", aki hosszutavra tervez, de nagy tomegben kizart!

Vagy az a mese, hogy lebombaztak a hazaikat, es azert nincsenek papirjaik. De azert termeszetesen az iphone mindegyiknel ott van!
En nem tudom, ki hogy van vele, de ha nekem a kozelemben zavargas kezdodne, akkor az lenne az elso dolog, hogy a papirjaimat osszekeszitem, es soha sehova egy lepest se teszek nelkuluk... Pontosan azert, mert azzal lehet bizonyitani, hogy en TENYLEG menekult vagyok, nem csak rafogom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 09:22:16

@Zsoltbacsi:

"Kerdezem en, megis kinek??? Ki az a hulye, aki egy haboru kellos kozepen ingatlanokat akar vasarolni?"

Érdekes, erre a kérdésre - pedig sokezerszer feltették már a ballibáknak - soha nem olvastam választ.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 09:27:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hat ez az.... Raadasul nem tudni hogy meddig fog tartani ez az egesz. Siman lehet, hogy 20+ evig, eleg korbenezni a kornyeken, ott van Libanon vagy Afganisztan, mindkettoben evtizedek ota balhe van.

odamondó 2016.09.30. 09:56:26

@Hari Seldon 2: öö általában a vidék a legutoljára fertőzött ezért ha ott 5% van akkor gondold már újra mi lehet Párizsban, Marseilleben, Lyonban stb.

Ja a 3 ország mellé még Angliát elfelejtettem írni. Többinél nem tudom mi a helyzet, de gyanítom hasonló.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 10:12:12

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

??? Ezt nem ertem. Beideztem, hogy melyik mondatodra valaszoltam. Megis kivel kevernelek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 10:15:46

@odamondó:

A másik meg az, hogy ha 100 gyerek közül 5 a migráns, akkor 25 év múlva az 5-ből lesz minimum 12 (egy párra kb. 4.8 gyerekkel számolva, amit simán összehoznak), a franciákból meg lesz 95 helyett kb. 62 (1.3 gyerekkel számolva). Ez esetben a számarányuk már 12:62 lesz, azaz 14%.

Persze ez a vidékre értendő, városokban - ahogy te is írod - sokkal nagyobb lesz az arányuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 10:15:52

@Zsoltbacsi: Valaki olyannal, aki ingatlanbizniszről beszélhetett. Semmi ilyesmit nem mondtam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 10:17:39

A számarányuk növekedését a fentieknél is gyorsabbá teszi az a tény, hogy a nőik fiatalabb korban kezdenek szülni, vagyis náluk egy emberöltő rövidebb, mint nálunk. Így aztán a fenti hevenyészett számítás inkább csak alsó becslés.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 10:18:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "franciákból meg lesz 95 helyett kb. 62 (1.3 gyerekkel számolva"

Honnan vetted ezt az 1,3-mat? Ezt is orbán hazudta neked? Ne nézd az M1-et, mert kiég az agyad! Franciaországban a szaporodási ráta 2 feletti.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 10:23:10

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

Igaz, en csak azert irtam, mert a temaba vag, a mosdatassal kapcsolatban.

De akkor reagalok a tiedre:

Egyaltalan nem igaz,hogy temetni meg gyerekeket keresni jarnanak "haza". A tobbseg tenyleg nyaralni meg rokont latogatni jar haza. De teljesen mindegy, mi az ok, normalis ember nem megy oda vissza, ahol allitolag az elete veszelyben van.
De mondok mast, ha nem lenne ekkora igeny ra, akkor nem epulne komplett iparag erre. Az Eurowings mar naponta indit jaratokat, akkora az igeny. De eleg az arakat megnezned, a napokban neztem, es oktoberre 49,99Eurt irt ki Koln-Ankara utvonalra.
Szoval igen, van olyan, aki csaladi halaszthatatlan okbol megy haza, mondjuk 100bol 1, a tobbi kihasznalja a nemetek balf@szsagat.

Hari Seldon 2 2016.09.30. 10:25:54

@odamondó:

Nem egészen így van.
Inkább a mentén van nagy muzulmán populáció (legalábbis nálunk így van) ahol a 60-as 70-es években volt az iparnak felfutása. Miután mi Lotaringiában élünk, itt viszonylag kisebb településeken is van fertőzöttség. Viszont lehet, hogy a szomszéd településen egy sincs. Tőlünk három kisebb várossal arrébb olyan 30% a másik oldali szomszédosban meg egy sincs (ne pont szó szerint, de miután sokat járok a környéken, meg kicsit informálódtunk a helyekről, miután építkezünk, ezért van rálátásom).
Ott ahol megvolt a vasmű (mint Ózd, hogy analógiát mondjak) ott sokan vannak. Máshol Mint például a high tech van, mint mondjuk Toulouse (ami viszont egy nagy város, alig vannak (persze mindenre lehet kivételt mondani, de nagy általánosságban így van).
Ellenpélda: Marseille belső 1-2-3 kerülete a fertőzött, pedig ott nincs ipar. Oda az algériai háború után jöttek a francia hadseregben szolgáló arabok (miután kiirtotta volna őket az új hatalom).
Szóval minden helynek van egy története.
Általánosságban igaz, hogy Párizs 20% Lyon 20% Marseille 30% fertőzött, a többi nagyvárosban lényegesen alacsonyabb az arányuk. Sőt, alig van egész nyugat Franciaországban (mondjuk úgy a Szajnától délre), egész a Francia Középhegységig muzulmán. Szép tiszta környékek (meg a vidék is, tudom ajánlani turistáskodni... :-) )

Érdekesség:
Épp mostanában olvastam egy újabb cikket a muzulmánok mennyiségéről, ami meglepő. Azt írták, hogy miután Franciaországban nem lehet vallás alapján összeírni, csak becslések voltak. Így automatikusan minden muzulmán országbelit összeadtak, és kijött mindig 5 millió a (a vátesz PEW is mindig hasonló számokat közöl rendszeresen.)
Ellenben pontosan kielemezték a népcsoportokat (ugye az algériai háború előtt Algéria, azaz akkor még Francia megyék) népességének 10% keresztény volt.
A lényeg hogy most újabb adatok szerint 3,6 - 4 millió között lehet a számuk. Ami még érdekes, hogy kétszer több hagyja el a vallását (keresztelkedik ki, mint aki "betér" - csak persze annak nincs akkora szenzációja a médiában) - Ezen felül 20% lehet a vallásilag inaktívak aránya.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 10:38:18

@Hari Seldon 2:
Bar nem muzulman es nem arab tema teljesen, de nemreg lattam egy erdekes riportot egy magyar-francia kettos allampolgarsagu ujsagiroval. Azt mondta, hogy van valami genetikai kulonbseg az europai feherek, es a feketek meg a kozel keletiek kozott, ami bizonyos elvaltozasokat okozhat, ezert az osszes csecsemot valami dns teszttel megvizsgaljak. Az lett az eredmeny, hogy peldaul a Parizsi korhazakban szuletettek 80 szazalekanal megvan ez a bizonyos gen. Azaz 10bol 8 most szuletett csecsemo legalabb egyik szuloje afrikai illetve kozel keleti. Mindenki vonja le maganak a tanulsagot....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.30. 10:50:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így van. Míg a fejlett államokban lassan már csak harminc felé akaródzik szülni, addig délebbre az nem is nő akinek 18 évesen nincs gyereke.
Az egész szír robbanás is azért lett, mert a 60-as évekbeli 3 millióról 24 millióra nőtt Szíria lakossága.

Hari Seldon 2 2016.09.30. 11:17:15

@Zsoltbacsi:

A gén jellegzetesség nem árulja el, hogy az a gén mikor került bele. Franciaországba évszázadok alatt áramlottak be közel keleti népek. (példa: 1860-as években Franciaország szemi-protektorátusává, ekkor például rengeteg libanoni költözött be.) Egyébként a francia politika évszázados hagyománya az asszimiláció, így ez nem meglepő.

Annyi igaz, hogy a feketéknél a sarlósejtes anémia sokkal gyakoribb. Ez a vörösvérsejtek eltérése a normálistól. Afrikában előny, mert a malária ellen védettséget nyújt, viszont ez a vérsejt hideg időben sérül. Így sok feketének problémája itt. Ennyit lehet mondani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 11:17:40

@Zsoltbacsi: Szerintem ne a németekért aggódj, hanem azért, hogy nem lesz nyugdíjad, mikor eléred a 75 éves nyigdíjkorhatárt.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 11:20:41

@Hari Seldon 2:
Nem vagyok orvos se biologus, de gondolom az ilyesmik is elevulnek egy idovel. Tehat ha akkora a keveredes, akkor gondolom 1-2 generacio alatt alkalmazkodik a genallomany is.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 11:26:56

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

Nem aggodok en a nemetekert, egyebkent se magyarorszagon elek, tehat a nyugdij engem szemelyesen nem erint. A lenyeg, hogy mennyi hazugsag van a ballib mesekben.

A leghangosabban hoborgok meg akik szerint a fidesz gyuloletet kelt es hergeli az embereket miert nem emlekeznek az alabbi plakatra?

kepfeltoltes.hu/160930/14520615_525685567635982_7539232711510197211_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Hari Seldon 2 2016.09.30. 11:27:39

@Zsoltbacsi:
A génállományra nem lehet pontosan válaszolni. Nem lehet tudni, hogy milyen részletekről van szó.
Van olyan rész, ami eleve közös a teljes a teljes európai észak afrikai népességben, mások közös az európai és közel keletiekkel. (Szóval ez így önmagában keveset mond)

Zsoltbacsi 2016.09.30. 11:39:05

@Hari Seldon 2:

Utanaolvastam, tenyleg a sarlosejtrol volt szo, viszont csak a feketeket erinti, a kozel keletieket nem. A vizsgalat 2014es, es Parizs megyei,azaz kb 12 millio embert erintett. A hivatalos eredmeny 69% lett. A tobbi stimmel :)

odamondó 2016.09.30. 11:41:45

@Hari Seldon 2: a matek nem hazudik. Ha a muszlim nő a környezetében kényszerítve van házasságra és gyerekszülésre addig a fehér nő minden nap ír egy blogot (ld ma is), hogy ő 35 évesen igen is értékes mert tudatosan nincs gyereke. Na ezt a trendet folytasd a következő 25 évben. El lehet felejteni a mai Európát. Ha látni akarod a jövőt menj el Londonba. Legtöbbször egyedül vagy fehér ember a metrón.

Hari Seldon 2 2016.09.30. 13:55:55

@odamondó:
Te ott élsz?
Na, jó, Egyébként épp most indulok Londonba... :-)
tök komolyan...

Hari Seldon 2 2016.09.30. 13:57:23

Na, majd ha még lesz itt valaki hétfőn megírom mit láttam... :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.30. 13:57:38

@Zsoltbacsi: És akkor most fordítsuk ezt meg, hogy akkor miért is vártuk tárt karokkal a bevándorlókat?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 14:08:02

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

Azt fogod, hogy a 2-ben benne vannak a sokkal fertilisebb nem franciák is?

Amúgy is csak szemlélteni akartam, mert a halálozásokat sem vettem figyelembe. A lényeg az, hogy a muzulmánok és a négerek már középtávon, 50-70 év alatt túlszaporodják a fehér franciákat.

És még egysze felhívom a figyelmedet arra, hogy az egy nő által szült gyerekek száma csak az egyik része a dolognak, a másik az, amennyi idő alatt jelenik meg egy új, szülőképes generáció - ez a muzulmánoknál és a feketéknél lényegesen rövidebb. Ez a kettő együttesen határozza meg azt a mértani haladványt, ami leírja a szaporodásukat.

Ez azt jelenti, hogy mivel a muzulmánok/négerek hamarabb szülnek, még akkor is túlszaporodnák - ha lassabban is - a fehéreket, ha egyenlő lenne a fertilitásuk a fehérekével.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 14:13:40

@Zsoltbacsi: Én emlékszem, te nem emlékszel, hogy ez sehol se volt az orbán gyűlöletkampányához, mit kampány, gyűlöletcunamijához képest. És hiába próbálod menteni a menthetetlent, az, hogy a gyurcsány fasz volt, nem menti, hogy mekkora farok a szerelmetes orbánod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 14:17:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A fajok (rasszok) keveredése növeli a sikerességet. Úgyhogy nem a farnciákért kéne aggódnod ilyen primitív és hibás logikával, hanem a magyarokért.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 14:19:52

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

Nekem nem szerelmem, nem is szavaztam ra kb az elmult evtizedben.
Mondjuk csak az a kulonbseg, hogy a mostani "gyuloletkampanyt" alatamasztjak nemzetkozi statisztikak, tenyek, adatok, addig a libsik nyomatjak a hippi dumat, hogy szeressuk egymast meg hasonlok.
Maga a kampany nekem se tetszik, de ez semmit se valtoztat azon, amit az osszes nyugati rendorseg,titkosszolgalat,interpol stb alatamaszt! +a nemzetkozi jog szerint se vagyunk kotelesek beengedni es eltartani oket, lasd a beillesztett genfi egyezmeny szovege.

Es vegul anno gyurcsotany magyarok ellen harcolt, akik biztos nem akartak ide jonni, ugyanaz a nyelvuk, ugyanaz a vallasuk, nem kell felni, ha bemereszkedsz kozejuk mondjuk 50 kilos nokent, vagy egy szakallas csavoval kezenfogva setalva, ezeket a boxosokrol nem nagyon lehet elmondani...

Zsoltbacsi 2016.09.30. 14:21:04

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:
Igen, noveli a sikeresseget. De csak ott, ahol hajlandoak keveredni, es nem azt terjesztik, hogy minden europai no kurva peldaul...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 14:23:21

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

"A fajok (rasszok) keveredése növeli a sikerességet."

Ami a fajok keveredését illeti, ajánlom, hogy keveredj egy kutyával. Csak mert az ember egy egységes faj.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 14:42:48

@Zsoltbacsi: "Maga a kampany nekem se tetszik, de ez semmit se valtoztat azon, amit az osszes nyugati rendorseg,titkosszolgalat,interpol stb alatamaszt!"

Oké, szóval te sem érted, miről szól a népszavazás. Mindegy, ne görvcsölj rajta.

Zsoltbacsi 2016.09.30. 15:01:20

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:

Ez attol fugg. Nekem arrol szol, hogy Merkel ne sozza ram azokat, akiket o hibasan meghivott. O maga ismerte el, hogy megbanta azota. Akkor ne akarja a szart szetkenni

Zsoltbacsi 2016.09.30. 15:04:00

Mondjuk irhattam volna Schulzot meg Junckert is.
Szoval ha nem honapokig harsogja, hogy nincs "Obergrenze" meg hasonlok, akkor nem fajul igy el a helyzet.

Hari Seldon 2 2016.10.03. 11:03:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ezt a marhaságot honnan veszed?
Csak nem francia demográfiát olvasol franciául?
Merthogy én igen, miután itt élek.
Fentebb már leírtam a számokat, amit persze nem fogadsz el, csak előveszed a "world is changig" videót és abból tájékozódsz? - Na miondegy, ez a bejegyzés már úgyis beállt, csak MÉG egyszer megjegyzem. Nagyon kicsi a TFR különbség az őslakosok és bevándorlók között. - És tendencia az hogy évek óta tart a csökkenés. jelenleg olyan 0,2 körül van.
Továbbá kétszer annyian lépnek ki a buzulmánságból mint amennyien betérnek.
tudod miért nem hír ez a médiában? Egyszerű: nincs szenzációértéke. Senkinek sem érdeke. (itt attól még sok elemzés van, de jellemzően csak szakembereknek írják azokat a cikkeket)
A muzulmánoktól rettegő oldalnak jól jön, hogy ennyi és ennyi tér be, és már 5 meg 6 millió van itt (valójában 3,6 -4 millió között van).
A muzulmánoknak is jó, hiszen ez egy jó reklám nekik, hogy "mennyien vannak" és "mennyien térnek be".
A bulvárnak is ez az érdeke, mert így veszik meg a lapot.
A TFR korábban azért volt több az araboknál, mert a 70-es 80-as évek családegyesítésénél a jellemzően munkaképes korú dolgozók hozták magukkal az őshazában felnőtt nőt, aki ezt a családmodellt látta. Na, ő is összehozott vagy 5-öt. a következő generációnak jóval kevesebb gyereke van. (nekik is a piacból kell élni, elkezdték felfogni hogy a gyerek felnevelése pénzbe kerül, és nekik jóval kevesebb van, jellemzően mint az őslakosoknak)
Na mindegy, gondolom hiába tépem itt a számat, mert szerinted vége Franciaországnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.03. 11:55:29

@Hari Seldon 2:

Mármint szerinted mi a marhaság?

Nem hiába téped, mert egyrészt nemigen érdekel Franciaország, másrészt készséggel belátom a tévedésemet, ha megfelelően megcáfolnak.

Amit te írsz, az ugye eléggé evidens, mármint a fertilitás fokozatos csökkenése. Linket sem kéred tőled erre, elhiszem. Azt azonban kissé kétkedve fogadom, hogy csak 0.2 lenne a különbség, hiszen a bavándorlók még 1-2 generáció múltám is szegényebbek, kevésbé műveltek, társadalmi státuszuk alacsonyabb.

Viszont kíváncsi lennék, hogyan tartják számon Franciaországban a muzulmánokat/arabokat/négereket. Önbevallás alapján? Ez azért lényeges, mert pl. a svédeknél tudtommal bevett szokás, hogy a már Svédországban született leszármazottakat svédként tartják nyilván. Ez esetben viszont igencsak csalhat a statisztika.

Az etnikai hovatartozásra és a vallásra rákérdezni meg manapság nem éppen píszí dolog, szóval kérdés, mennyire megbízhatók az adatok.

Vagy azt tekinted marhaságnak, hogy azonos fertilitás mellett is túlszaporodnak a muzulmánok, mert hamarabb szülnek?

Az utánpótlás folytonos, ami önmagában is növeli a muzulmánok részarányát, másrészt ezeknél a fertilitás megint csak az 5-6 gyerektől indul.

Hari Seldon 2 2016.10.03. 14:29:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

OK. Ezek szerint itt vagy.
Na a TFR egy termékeny korban levő nőre eső gyerekszám. Ezt nem befolyásolja, hogy mikor szül. (legalábbis nem feltétlen van összefüggés.)
Itt nagyjából 0,2 a különbség. (max azt lehet írni, hogy 0,2 0,3 körül/között van) Legalábbis nálunk ennyi. Tudom, hogy a németeknél másképp van, az az ő súlyosan torzult önbecsülésüknek köszönhető. a ők tényleg sajnos egy szuicid nép lett)

Franciaországban valóban tilos a vallás hovatartozás alapján a népszámlálás, de ettől függetlenül (például ellentétben Orbánnal, aki csak pánikoltat,de nem dolgoz ki valós tervet) itt demográfusok tömege dolgozik a muzulmánok témáján. Kielemezték, hogy a jelenlegi népesség honnan jött, (és mikor) kielemezték a bevándorlók vallási összetételét. Megpróbálnak megoldást találni.
A múltkor a Sarkozy azt mondta, hogy nem elégszünk meg az integrálással, asszimilációt várjuk el. (ez ki nem mondott programja a francia államnak évszázadok óta. Most kimondta, és kapott érte. Igaz most elnökválasztási kampány van)
Na szóval az adatok szerint a franciaországi muzulmán népesség már olyan gazdasági helyzetben van, ahol már érdemes meggondolni, hogy hány gyerek lesz (messze nem összehasonlítható a magyarországi cigányokéval, pl) Ez az alsó középréteg, ahol vannak, (ami egyébként Magyarországon is a legrosszabb gyerekvállalási mutatókkal rendelkezik) pont az, ahol elkezd számítani az anyagi lehetőség. Ugyanis itt már lát valami előrelépést a gyerekének. Itt kezd lecsökkenni a gyerekvállalás.
Továbbá, körülbelül 20% a vallástól teljesen elszakadtak aránya. Plusz mint említettem, többen lépnek ki mint be a vallásukba. Ezzel máris "kompenzálódik" a jelenlegi TFR különbség IS. A jövőben meg ha tovább konvergál, még inkább így lesz.
Persze az átlagéletkoruk alacsonyabb. De ez nyilván azért van, mert náluk lényegében "hiányzik" az időskorú népesség. Illetve most kezdenek kiöregedni a 70-esévekben érkezett vendégmunkások. Ellenben mint mondtam, az ő gyerekeik még az "import feleség miatt" még sokan vannak.

(Más: Azt tudtad, hogy Franciaországban szintén ugyanúgy 2 körül van a TFR mint a muzulmány Törökországban? Tunéziában Marokkóban szintén kettő körül van.)

Na, jó nem szövegelek itt többet. Így is túlbeszéltem a témát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.03. 15:06:23

@Hari Seldon 2:

"Na a TFR egy termékeny korban levő nőre eső gyerekszám. Ezt nem befolyásolja, hogy mikor szül. "

Azt viszont igen, hogy a mértani haladvány által leírt népesség milyen gyorsan nő. Megpróbálom elmagyarázni, kicsit eltúlozva az arányokat a könnyebb érthetőség kedvéért:

1000 francia családban a nők 40 éves korukban szülnek 4 gyereket. 1000 arab családban a nők 20 éves korukban szülnek szintén 4 gyereket. A gyerekek közül a lányok szintén 40 ill. 20 éves korukban szülnek 4-4 gyereket. Az egyszerűség kedvéért legyenek halhatatlanok, hogy ne kelljen számolni a halálozásokkal.

Na mármost, 100 év elteltével hány francia és hány arab ember lesz?

"Ez az alsó középréteg..."

A szegényebben között meg továbbra is magasabb a szaporodási ráta.

"Továbbá, körülbelül 20% a vallástól teljesen elszakadtak aránya. ... Ezzel máris "kompenzálódik" a jelenlegi TFR különbség IS."

Ami nem feltétlenül jelent kisebb gyerekszámot. A kultúra sok vonása a vallás elvesztése után is tovább él. Mint pl. Európában. De elismerem, hogy bizonyos mértékben csökkenti a gyerekszámot. Az azért nem biztos, hogy kompenzál is.

"Na, jó nem szövegelek itt többet."

Kár. Épp elkezdődött volna egy érdemi beszélgetés. :(

Hari Seldon 2 2016.10.04. 10:58:38

Na, jó tényleg utoljára. De nem a vita kedvéért, hanem hogy kerek legyen a történet:

"1000 francia családban a nők 40 éves korukban szülnek 4 gyereket. 1000 arab családban a nők 20 éves korukban szülnek szintén 4 gyereket. A gyerekek közül a lányok szintén 40 ill. 20 éves korukban szülnek 4-4 gyereket. Az egyszerűség kedvéért legyenek halhatatlanok, hogy ne kelljen számolni a halálozásokkal.

Na mármost, 100 év elteltével hány francia és hány arab ember lesz?"

Egyrészt, valóban, az anya életkora fontos. De mint mondtam, az első időszak "importált" feleségei után már ott is közelítenek az adatok. (valami 24-25 és 30 év most a két érték, szóval nem túl jelentős)

"Ez az alsó középréteg..."

A szegényebben között meg továbbra is magasabb a szaporodási ráta.

Nem ugyanaz a szegénység mértéke Magyarországon mint itt. Mondom, itt nagyjából a muzulmán nagyobb tömegeik életszínvonala / társadalmi osztálya nagyjából ott van, mint Magyarországon például az alkalmazottak tömegei, (fodrász, pénztáros, stb...) Márpedig ahogy ott is itt is ebben a társadalmi osztályban erősen kezdett világszinten csökkenni a TFR (mondom muzulmán országokban is) mert ott már látnak "kiutat a szegénységből" a gyerekeik számára.
Olyan szegénység ami Magyarországon van, mondjuk Borsodban a cigányoknál, itt sokkal kisebb mértékű. Az itteni cigányokat úgy hívják eufemisztikusan, hogy "gens du voyage" (utazó emberek) Na, ott tényleg vannak érdekes népek...

Szóval, legalábbis nálunk a probléma egyáltalán nem olyan mértékű mint a németeknél. (Úgy számolnak, hogy 2050-re utolérjük őket lakosságilag.) Náluk tényleg most rossz a helyzet. Ami viszont probléma az a mostani menekült/migréns vonulás. Ez valóban probléma. De ez egy másik történet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.04. 12:16:16

@Hari Seldon 2:

"Na, jó tényleg utoljára."

Nem erőltetlek, nem teszel szívességet nekem, ha folytatod velem azt a beszélgetést, amelyet TE kezdeményeztél azzal, hogy válaszoltál egy nem neked írt kommentemre, mégpedig egy igen kedves "Ezt a marhaságot honnan veszed? " felütéssel. :( Te szólítottál meg engem, nem én téged.

"valami 24-25 és 30 év most a két érték, szóval nem túl jelentős"

Azt te csak hiszed, hogy nem túl jelentős. Figyelmen kívül hagyod azt a nem aprócska tényt, hogy ezek a számok (ill. a hányadosuk) egy exponenciális függvényben szerepel(nek).

Nem tudni, vajon a beáramló "friss iszlám vér" hatására megmarad-e a lecsökkent fertilitás a muzulmán népesség körében. Ha tért nyer az iszlamizáció, akkor ez nem is olyan biztos.

"eufemisztikusan, hogy "gens du voyage" (utazó emberek) Na, ott tényleg vannak érdekes népek..."

Ennyire azért még tudok franciául... :) Nemrég épp azt kellett valakinek elmagyaráznom, honnan ered a magyar zsandár (gens d'armes) szó. Igaz, legjobban még mindig arra a mondásra emlékszem, amit boldogult franciatanárnőm (Isten nyugosztalja, nagyon szerettem őt) az első óránkon vésett az agyamba, pontosabban a füzetembe: L'exactitude est la politesse des rois.

Milyen érdekes népek?

Hari Seldon 2 2016.10.04. 13:49:52

Bocs. Igyekszem elkerülni a személyes sértegetést.
(A "marhaság" egy állítására volt válasz. Nem személyed ellen irányult.)
süti beállítások módosítása